Tisztelt Pályázók!
Örömmel értesítjük Önöket, hogy módosításra került az elmúlt évek egyik legrugalmasabb és legközkedveltebb állami támogatási programja, mely a magyarországi nagyberuházások ösztönzését hivatott támogatni.
A jogszabály az elmúlt évek folyamán többször változott, de ilyen mértékű pozitív változtatás eddig nem történt.
Azok a cégek tudták igénybe venni az állami plusz forrást, akik a következő két kritériumot teljesíteni tudták: egyrészt el kellett érni a jogszabályban meghatározott minimum beruházási összeget (régiónként eltérő: 5-10-20 millió euró értékben), másrészt pedig minimum 50-100 új munkahelyet kellett Magyarországon létrehozniuk a projekt keretében.
Jelen jogszabálymódosítással eltörölték a munkahelyteremtési kötelezettséget, mely miatt sok érdeklődő, beruházó cég korábban támogatástól esett el.
Ez azt jelenti, hogy a cégeknek mostantól elegendő eleget tenni a jogszabályban előírt, régiónként változó beruházási minimum összeget és munkahelyteremtés nélkül igényelhetnek támogatást.
További nagy könnyedség, hogy a beruházási összegek is módosításra kerültek. Főként a Pest és Győr-Moson-Sopron megyei cégeket érintheti ez a jelentős változtatás, hiszen az eddigi minimum 20 millió euró értékű nagyberuházást 10 millió euróra csökkentették.
További információért keressenek minket bizalommal! Állunk szíves rendelkezésükre.